33. fejezet - gyötrő kérdések

*Amanda szemszöge*
Gyorsan elindultam a boltba, hogy Hazza még véletlen se tudjon velem jönni. Kellett egy kis idő, hogy felfogjam a tegnap történteket, és rájöjjek, hogy egy elmebeteggel van dolgom. Klassz!
-Amy! Szeretnék veled beszélni! - hallottam a hátam mögül egy hangot. Hátranéztem, de senki nem volt ott. Megint hallottam ugyanazt a mondatot, majd mikor megfordultam egyből egy szúró érzést éreztem, és egy dühös arcot láttam. Az arc Brice-é volt, a szúró érzés pedig a gyomromban egy kés.
-Ha az enyém nem lehetsz, akkor senkié sem. - tette hozzá, én pedig a földre rogytam, ő ott hagyott. Pár pillanatig még eszméletemnél voltam, de utána semmi.
Láttam magamat. Amint egy kórházi ágyon fekszem és elgyengült vagyok. Mellettem az egyik kezemet Hannah, a másikat Harry fogta. És Brice is itt volt. Hogy ő mit keresett itt azt nem tudom...
******
Kezdtem ébredezni. Aztán kinyitottam a szemem nagyon lassan. A kórteremben csak Harry és Brice volt. Harry?! Hisz őt már vagy 2 éve nem láttam.
-Brice! - ültem fel az ágyból, majd barátom nyakába vetettem magam.
-Szia! Hogy vagy? - fonta kezeit derekam köré.
-Jól, de mi történt? - erre csak lehajtotta a fejét. Nem tudom mi a baja, de inkább témát váltottam. -És te Harry? Rég nem láttalak. - mosolyogtam rá.
-Mi van?! - kérdezte felemet hanggal.
-Hát tudod... mi 2 éve nem találkoztunk. - nevettem fel, mire elkomorodott a képe.
-Te tényleg semmire nem emlékszel? - csordult le egy könnycsepp az arcán.
-Mire kéne? - értetlenkedtem.
-Semmire! - vágta rá, talán túl hamar Brice mosolyogva.

*Harry szemszöge*
-Beszélhetünk négyszemközt? - kérdeztem Amyt. Nem hiszem el, hogy semmire nem emlékszik. Az elmúlt fél év kiesett neki? Csak mert Briceal fél éve, hogy szakítottak. És arra sem emlékszik, hogy ideköltözött?
-Persze. Brice kimennél? - kérdezte mosolyogva, mire a fiú bólintott, majd kiment. -Mit szeretnél?
-Te tényleg nem emlékszel semmire? - szomorodtam el még jobban.
-Mondd már meg, hogy mire kéne. - emelte fel a hangját.
-Mesélek, de ne szólj közbe. - erre bólintott. -Körülbelül fél éve szakítottatok Briceal. Aztán úgy 4 hónapja ideköltöztél Londonba. Újra jó barátok lettünk. Egy kis idővel ebből több lett, mint barátság. Szóval most járunk. Tegnap volt a szülinapod, és elmentünk egy étterembe vacsorázni. Aztán jött Brice és könyörgött, hogy hadd beszéljen veled. Te persze nem engedted, és ma reggel elmentél boltba nélkülem. Innentől én sem tudom a történetet, csak annyit, hogy megműtöttek. - mondtam szinte egy szuszra.
-Ez... ez nem... nem lehet. - szipogta.
-Hát pedig de. - hajtottam le a fejem.
-Menj el Harry, és ne hazudozz többet! - kiáltott rám.
-De én...
-Menj már! - ordította, mire beletörődve kibattyogtam a kórteremből.
-Te voltál igaz? - förmedtem rá Bricera, aki csak elmosolyodott, majd bement. Utána mentem. -Te tetted ezt vele! - kiáltottam rá.
-Nem... csak nem kéne hazudozni. - kacsintott.
-De Amanda... én nem hazudok. - mondtam elhalló hangon, már-már a sírás határán.
-Brice csókolj meg! - válaszolt halkan.
-Mi van?! - kérdeztem én, a fiú pedig csak kettőnket nézett.
-Csókolj már meg! - szólt rá Amy, mire Brice közelebb lépett hozzá.

*Amanda szemszöge*
Brice hosszú percekig tartó csókot lehelt ajkamra. Nem tudom mióta csókoltam meg utoljára, de nagyon hiányzott... édesen csókol. De elszörnyülködtem, mikor beugrott minden. Eltaszítottam magamtól a fiút, aki kérdőn nézett rám.
-Menj el kérlek! - nem akartam, hogy rájöjjön emlékszek mindenre.
-Oké. - vágta be a 'durcit', majd kiment.
-Ugye emlékszel? - jött az ágyam mellé Harry. Szeme reménnyel volt megtelve. Nem válaszoltam, csak közelebb húztam, majd megcsókoltam.
-Emlékszek. - mosolyogtam. Hihetetlen, hogy 10 perccel ezelőtt még kérdések gyötörtek... "Hol vagyok? Mi történt velem? Ki tette ezt? Kinek van igaza? Miért hazudik?" - ilyen kérdések kavarogtak bennem. De idővel mindegyikre választ kaptam. Vissza a valóságba....
-Ő tette igaz? - zökkentett ki gondolataimból Harry.
-Igen. - suttogtam cérna vékony hangon, amin még én is meglepődtem.

*2 héttel később*
Feljelentettük a volt barátomat, akit végül el is kaptak. Én egy bekötött sebbel, saját felelősségemre hazamehettem. Azóta semmi bajom, szerencsémre meggyógyultam.
-Kicsim.. nem megyünk el egy hétre valahová? - huppant le mellém az ágyra Harry.
-Hova tervezed? - fordultam felé, majd kezeimet nyakára fontam. Ő magára húzott, így kicsinyítve a köztünk lévő távot.
-Mondjuk Bora-Bora? - mosolygott.
-Ááááá! Tudod, hogy az a kedvenc szigetem. - ujjongtam. -Örömmel zárnám el magam a külvilágtól egy hétre, csak veled, Bora-Borán. - nyomtam puszit a szájára.
-Akkor ezt megbeszéltük! Holnap este indulunk. - mondta, majd levágta magát egy fotelba.
-Nekem okés. - pakolásztam a cuccaimat.
-Nem jössz ide? - tárta ki kezeit, én pedig beleültem az ölébe. Elkezdte csókolgatni a nyakamat.

-Ne most! - nevetve nyögtem fel kicsit.
-De mooost. - húzott vissza, azonban nem engedtem. Felálltam, de ő derekamat fogva velem jött. Ajkait most nem nyakamra, hanem a számra tapasztotta, megelőzve ezzel ellenkezésemet. Az ablaknak nyomott, majd úgy csókolt tovább. Számról visszatért a nyakamra.
-Ez csikiz Styles! - mosolyodtam el. Nem válaszolt, csak rádöntött az ágyra. Felé helyezkedtem és én kezdtem el a nyakát csókolgatni. Kis idő múlva fordított helyzetünkön, így fölém helyezkedett. Kezeivel a fejem mellett megtámasztotta magát, és számtól kezdve egyre lejjebb egész testemet elhalmozta csókokkal.
-Ez felesleges! - vette le rólam felsőmet, közben kajánul mosolyogva.
-Akkor ez is! - szabadítottam meg én is őt az említett ruhadarabtól.
-Nézzük csak... mit kell még eltávolítani? - nézett rajtam végig, amolyan 'én tudok ám gondolkodni, ha kell' arccal. -Mondjuk... minden. - mosolyodott el, majd a többi ruhát is levettük egymásról. Nem volt unalmas éjszakánk...

Amnézia
Néha azt kívánom, bár úgy ébrednék fel, hogy nem emlékszem semmire... 






Egyre kevesebb az olvasóm. Most lehet, hogy egy kis ideig /max. 1 hét/ nem lesz rész... meg fogok várni 3 komit, úgyhogy komizásra fel! ;)