37. fejezet - mint az 5 évesek...

 Na meg is jöttem :D Remélem ez a rész is tetszeni fog :). Azt hiszem kicsit szar rész lesz, de talán nektek ez is megteszi :D köszi a 'tiltakozásotokat' a blog befejezésével kapcsolatban... jól esett, és egy kis hatása is volt, de ezt majd a rész végén meglátjátok :D Na jó olvasást! :*

Sacci21: köszi a komid :D de a blog befejezésével kapcsolatban, majd csak a rész végén :D
~LittleCarrot: nyugi, ha ezt befejezem akkor kezdek újat :D már tervben is van ám *büszkefej* xdd 
Gréta: 1. pedig szeretem a csokit :oo xdd 2. szokásos szöveg, amit imádoook <3 :P köszi :D

*Amanda szemszöge*
-Harry a picsába, hagyd már békén, és takarodj innen! - erre kiabálásra ébredtem, ami Hannah száját hagyta el. Lassan kinyitottam a szemem, és Harry arcát 2 centire találtam az enyémtől, amire akkorát ugrottam, hogy még a fejemet is bevertem.
-Normális vagy? - vágtam fejbe.
-Ááuuuu! És igen normális vagyok... csak hiányoztál és fel akartalak kelteni, de Hannah nem hagyta... - hajtotta le a fejét, közben pedig kisfiús hangon beszélt. Felnevettem, majd megöleltem.
-Akkor én suhanok is. - tipegett ki az ajtón Han.
-Mennyi az idő? - álltam fel, de Harry visszarántott, majd az ölébe fektetett.

 -Pont itt az idő egy kis romantikázáshoz. - mosolyodott el, majd megcsókolt. Ezt szeretem a kapcsolatunkban... hamarosan egy éve, hogy együtt leszünk, de még mindig nem hidegültünk el egymástól.
-Szeretlek Harry. - nyomtam még egy puszit a szájára, és végül kiszálltam az öléből.
***********
-És ma mit csinálunk? - érdeklődtem, mikor már mindenki a nappaliban unatkozott.
-Menjünk el a vidámparkba! - ugrált Louis. Komolyan, mint egy 5 éves. Hangosan felnevettem, de nem csak én... végülis mindenki beleegyezett a vidámparkba, ezért gyorsan felöltöztünk, és már mentünk is.

*Perrie szemszöge*
A fiúk minket is elhívtak, hogy menjünk velük vidámparkba. Mikor felhozták az ötletet először mindenki röhögött rajta, de végül beleegyeztünk.
-De nekem nincs kedvem, tériszonyom van! - nyafogott Zayn, mikor a hullámvasútra akartunk felülni.

-Akkor mi addig felülünk valami másra. - mosolyogtam rá. Megbeszéltük a többiekkel, hogy fél óra múlva találkozunk ugyanitt. Zayn összekulcsolta a kezeinket, és mentünk valami jobb szórakozás után kutatni.
-Szellemvasút? - adott ötletet.
-Azon meg én félek. - húztam a szám. Zayn közelebb hajolt, és a fülembe súgta:
-Megvédelek! - majd biztatásból adott egy hosszú csókot. Vettünk jegyeket a vasútra, és pár perc múlva indulhattunk is. Elég ijesztő volt, de Zayn betartotta szavát. Védelmezően átkarolt. A durvább dolgoknál mellkasába fúrtam fejemet. A legijesztőbb egy elég élethű baba volt, mikor előttünk leereszkedett a plafonról, tiszta vérző fejjel. Felsikítottam, de nem csak én. A vasútban sok velem egykorú, esetleg kicsit fiatalabb lány sikítását lehetett egyszerre hallani.
-Basszus, többet ilyenre se ülök fel. - röhögtem el magam, mikor hál' Istennek kiszálltunk.
-Pedig nem lett semmi bajod... egyenlőre! - kuncogott Zayn, majd elkezdett csikizni. Mikor kiszabadultam karjai közül -mint egy 5 éves- futni kezdtem, ő pedig kergetett. Egyszer csak beleütköztem valakibe.
-Bocsi! - néztem fel rá, majd gyorsan hátrapillantottam, ahol már nem láttam Zaynt.
-Semmi gond. - nevetett fel az idegen, mire visszafordultam felé. Szép barna szemei voltak...
-Amúgy Perrie vagyok. - nyújtottam a kezem.
-Én Adam, de tudom, hogy ki vagy. - mosolyogva fogatta el odanyújtott kezem. Ezen csak elmosolyodtam, és ekkor ért oda Zayn. Kezeit egyből derekamra helyezte.
-Ki a barátod? - kérdezte.
-Adam!
-Zayn! - fogtak kezet. Még beszélgettünk egy kicsit, tök jó fej ez a srác. Aztán neki el kellett mennie, és persze nekünk is vissza a többiekhez.

*Harry szemszöge*
-És most hova? - érdeklődtem a többiektől.
-Veled bárhova. - nyomott puszit az arcomra Amy. Hátulról mindkét kezemmel átöleltem, és én is nyomtam egy puszit az arcára.

Majd a többiek felé fordultam, és megismételtem kérdésem.
-Menjünk ki a parkba. - adott egy jó ötletet Niall. Mindenki bólintott, majd gyalog elindultunk a szokásos parkba.
*********
-Ezt még visszakapod! - kezdtem el kergetni Hannaht, aki az előbb nekem dobta egy kisgyerek labdáját. Úgy néztünk ki mind a tízen, mint az 5 éves kisgyerekek, akik cukrot kaptak. A parkba fogócskáztunk, kergetőztünk, labdáztunk a sok gyerek, kutya, szülő között.
-Nem kapsz el Styles, nem kapsz el! - nyújtotta ki a nyelvét. Igaza volt, nem kaptam el, hiszen nagyon gyorsan fut. Végül feladtam, majd a padon ücsörgő barátnőmhöz mentem.
-Mi újság? Nem jössz? - mosolyogtam rá.
-Nem... most inkább nézlek titeket. Mint az 5 évesek, de komolyan. - nevetett fel.
-Ha nem, hát nem. - nyomtam egy gyors puszit a szájára, majd visszamentem a többiekhez.

*Amanda szemszöge*
Jó volt nézni, ahogy a többiek ott kergetőznek a parkban, viccesen néztek ki. Eszembe jutottak a szüleim... hiányoztak. Az is eszembe jutott, hogy én soha nem voltam olyan kisgyerek, akit a szülei minden délután kivittek a játszótérre, hogy találkozhasson a barátaival. A szüleim mindig elfoglaltak voltak, barátom csak egy volt. De az úgy igazán... Harry.

*Visszatekintés*
-Szólj apukádnak, hogy hozzon majd ki a játszótéjje. Szia Amanda! - nyomott puszit az arcomra az 5 éves Harry, majd elengedte a kezem. Éppen most értünk haza az óvodából, és egy délutáni programot terveztünk. De nem volt itthon apu se és anyu se. Csak a dadám, Mary. Befutottam a házba, egyenesen az emeletre. Apró lábaimmal alig bírtam szedni a nagy lépcső fokokat, de nagy nehezen sikerült.
-Mary, Mary. Vigyél el a játszótéjje Hajjivel! - húzogattam hosszú, térdig érő, csinos szoknyáját.
-Sajnálom kicsim, de nekem vacsorát kell csinálnom. - hajolt le hozzám, majd nyomott egy puszit az arcomra. Szomorúan ballagtam át a szomszédba és becsengettem. A 10 éves Gemma nyitott ajtót.
-Szia. - köszönt mosolyogva.
-Szia, Hajjit kejesem. - válaszoltam szomorúan.
-Harry, Amy keres! - kiabált be a tesójának. Harry pár perc elteltével ki is jött, én pedig szóltam neki, hogy nem jó a mai nap. Szomorúan megértette, én pedig hazamentem. Sok ilyen napom volt még... mindig csak Harryvel mentem ki a játszótérre, a szüleim nélkül.

*Jelen*
Ez most puszta ostobaságnak tűnik, de nekem akkor nagy fájdalmat okozott. Volt, hogy 1 hónapig nem láttam a szüleimet. 5 éves fejjel nehéz felfogni mi az a hiány. Én mégis sokszor éreztem.
-Na min gondolkodsz? - huppant le mellém Niall.
-Semmi különös dolgon. - zökkentem ki a múltból, vissza a jelenbe. Felé fordultam, majd elmosolyodtam.
-Aha... mi gyötri tökéletes szőke fejed? - röhögött.
-Nem is vagyok szőke.. - vettem a kezembe egyik hajtincsemet, majd leellenőriztem kijelentésem.
-Nem a hajszínedre gondoltam. - mosolyodott el.
-Fuss az életedért Horan! - nevettem el magam, majd kergetni kezdtem. Kergetés közben nem figyetem oda rendesen és valakikbe ütköztem. Felnéztem rájuk, és hirtelen elkapott a hányinger...

Végülis úgy döntöttem, hogy nem most, de a közel jövőben befejezem a blogot. De nem kell igazán aggódni... 50 részt megpróbálok nektek még összekaparni :) Na de mindegy is... komizzatok és hozom a kövi részt! :D A komihatár megint 2 :)