39. fejezet - pain of death

 Hali! :'3 ne haragudjatok, hogy sokáig nem voltam, de későn lett meg a 2 komi, utána pedig nem volt sok időm írni. Sokáig írtam ezt a részt is, pedig nem lett olyan jó. Elég szomorú, és a végéért előre bocsi *-*. Na nem is szaporítom a szót, jó olvasást! :D

Lia: köszi, itt van :D és bocsi, hogy csak most tudtam hozni ://
Gréta: itt is van :) és nem, nem haragudtam, csak lemerült a telefonom xdd :(

"félsz a haláltól?"
             -Nem, már nem. 








*Hannah szemszöge*
 Mikor megláttam, hogy anyu sír egyből aggódni kezdtem. Nem bírtam megszólalni, ekkor Niall lépett mellém.
-Úristen... Mrs. Smith! Mi történt? - kérdezte meg helyettem. Megszólalni sem tudott, annyira szipogott.
-Anyu, kérlek gyere be és mondd el mi történt! - fogtam meg a karját, majd nagy nehezen beinvitáltam. Leültünk az asztalhoz, és anyu egy parányit lenyugodott.
-Skacok, lécci menjetek fel. - kértem meg őket tapintatosan. De miket is beszélek, hiszen ők otthon vannak. Azért figyelembe véve kérdésemet felbattyogtak az emeletre, kivéve Niallt.
-Te is menj fel! - parancsoltam rá, de nem mozdult.
-Én nem hagylak itt egyedül! - erősködött, én pedig beletörődtem. Ő is leült mellénk, és faggatni kezdtük anyut.
-Akkor elmondod mi történt? - kérdeztem aggódva.
-Tudod... az élet így is megy tovább. - motyogta, én pedig nem értettem semmit, de láthatóan Niall sem.
-Kifejted? - vontam fel az egyik szemöldököm.
-Édesapád már nincs köztünk. - közölte szemrebbenés nélkül. Gondolom már jó párszor elmondta ezt mindenkinek. Amikor felfogtam mit is mondott, egyből Niall vállra borultam és sírni kezdtem. Soha nem voltam egy apás kislány, de rettentően fájt. Ez nevetséges... az élet ironikus. Tegnapelőtt még beszéltem vele, ma meg azt hallom, hogy meghalt. Csak zokogtam, Niall pedig a hátamat simogatva próbált nyugtatni. Ő is kikönnyezett, bár nem ismerte apát, soha nem szerette ha én vagy bármilyen más lány sírt. Kicsit később arra eszméltem fel, hogy a barátom szobájában vagyok, anyu és Niall pedig nyugtatni próbálnak... valószínűleg sírógörcsöt kaptam.
-Mondd, hogy ez nem igaz! - fordultam kisírt szemekkel anya felé. Ő csak bólogatott és elsírta magát. Érzem, hogy apu nélkül nem lesz semmi olyan, mint volt. Ő adott nekem kiskoromban erőt mindenhez. Így már nem érzem magam erősnek, de nem is tudok ilyen látszatot kelteni.

Én nem vagyok olyan erős már...







**********
Másnap reggel abban az ágyban keltem anyu mellett. Nagy nehezen felkeltem és megkerestem Niallt. A konyhában találtam rá, amin -minden fájdalmam ellenére- elnevettem magam.
-Kicsim! - vett észre, majd hozzám rohant. -Jobban vagy? - kérdezte, és a szemében aggodalmat fedeztem fel. Aprót bólintottam, majd én is reggelizni kezdtem. Anyu is leért, és reggeli közben megbeszéltük a temetés időpontját. Vettünk repülőjegyet és hazautaztunk. Niallnak nem engedtem, hogy velünk jöjjön.

*Niall szemszöge*
Hannah már egy hónapja elment Kanadába... mindennap felhívtam, de soha nem vette fel. Ez ma sem volt másképpen, de már nem bírtam tovább. Sokszor hívtam a mai nap folyamán, és végül csodák csodájára, de felvette.
-Hannah! - kiáltottam bele a telefonba örömömben.
-Szia Niall! - kacagott.
-Han... ugye nem maradsz Kanadában? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Nem Niall. - nevetett megint. Honnan jött ez a nagy jó kedv?
-És mikor jössz? - kérdeztem boldogan.
-Hamarosan leszáll a repülőgépem, ezért nem akartam felvenni. Tudod, meglepit akartam. - válaszolt vidáman.
-Akkor kimegyek érted! Szia. - tettem le gyorsan, mert tudom, hogy tiltakozott volna. Senki nem volt ma otthon, mert mindenki a barátnőjével volt valahol. Zsebre tettem a telefonomat, fogtam egy taxit, és kivitettem magam a reptérre. Hamar kiértem, Hannah repülője azonban még nem volt ott. Vártam egy kicsit, közben a rajongók megtaláltak, így nem tudtam mit tenni... autogrammot és közös képeket csináltam velük.

Ekkor leszállt a gépről Hannah. Gyönyörűbb volt, mint valaha, ragyogott. De sajnos nem egyedül jött... egy fiú ballagott mellette, összekulcsolt kézzel jöttek felém...

Na, akkor 2 komi és hozom is a kövit :) amint meglesz, gép elé ülök és írom nektek a részt. Egyik osztálytársamnak köszönhetően nem fogom mostanság befejezni a blogot :D szóval köszi Fruzsi <3 :D amúgy mindenkinek Boldog Karácsonyt! Járt már nálatok a Jézuska? :)