31. fejezet - kicsim?! :o

Tudom ez nagyon rövid lett, de ti sem hoztatok nekem 2 komit :P Mindenesetre remélem ezzel a kicsivel is megelégszetek egy kis ideig. Jó olvasást.! :D (aztán dobjatok ám meg pár komivaaal:D)

Gréta: hát igen... ezzel tudsz ám idegesíteni Muki :pp de sebaj, így is szeretlek! xdd :) 

*Amanda szemszöge*
Még egyszer körülnéztem a házban, hogy megbizonyosodjak afelől, tényleg senki nincs itt. De rájöttem, hogy nem vagyok hülye, mert egyedül vagyok itthon. Utoljára körbetelefonáltam mindenkit... persze, hogy senki nem vette fel. Gyorsan átöltöztem a tegnapi ruhámból /mert hogy abba aludtam/, és megreggeliztem.

De a többiekért még mindig aggódtam.
-Áááááááááááááá! - kiáltottam el magam, mikor befordultam a szobámba és ott volt Niall.
-Ennyire ijesztő vagyok? - nézett végig magán.
-Őőő... nem. Csak eddig senki nem volt itthon. Ja tényleg... hol vannak? - kérdeztem a -szerintem- leglogikusabb kérdést.
-Az titok, de most velem kell jönnöd! - mosolyodott el, majd kézen fogott, és kihúzott a tengerpartra, ami pár km-re van a háztól.
-Mit keresünk mi itt? - értetlenkedtem.
-Meglepetéééééés! - kiáltották el magukat a többiek.
-De mi van ma?! - értetlenkedtem.
-Február 12. - nézett rám fapofával Harry. Ekkor leesett. Nekem MA van a szülinapom.
-Juuuj, én ezt el is felejtettem. - döbbentem rá.
-De én nem! - nyomott egy nagy puszit az arcomra Hannah.
-Én sem! - jelentkezett a háta mögül Harry, majd adott egy hosszú csókot. Volt egy kis tengerparti buli, de semmi különös. Mindenkitől megkaptam a jobbnál jobb ajándékokat, majd Harry jött.
-Hát... szeretném ha este ezt vennéd fel! - nyújtott át egy dobozt.
-De hova megyünk este? - kérdeztem, még mielőtt kibontottam volna ajándékomat.
-Vacsorázni, utána pedig a saját lakásomra. - mosolygott. Ekkor kinyitottam a dobozt, és elámultam a tartalmán. Egy csodaszép estélyi ruha volt benne.

-Ez gyönyörű! - öleltem meg Hazzat.
-Hannah segített választani. Ő volt a próbababa. - mutatott a lány felé.
-Szívesen. - vigyorgott az említett.
-Köszi köszi köszi! - ugrándoztam.

*Harry szemszöge*
Már az étteremben ültünk Amandával, és nagyon jól szórakoztunk. Éreztem rajta, hogy örül a meglepetésnek.
-Amúgy nagyon boldog szülinapot! - hajoltam át az asztalon egy csókért, amit viszonzott is. Ekkor egy erőteljes férfi köhögést hallottam a hátam mögül. Elszakadtunk egymástól, majd a hang irányába kaptuk a fejünket. Amy egyik pillanatról a másikra vált hófehérré.
-Te...te mégis... mit keresel itt? - kérdezte. Lehetett rajta látni, hogy nagyon fél az előttem álló fiútól.
-Téged Amanda... beszélnünk kell kicsim! - közeledett felé.
-Kicsim? - kérdeztem értetlenül. -Ki vagy te? - szegeztem rá a kérdést.

Mint tudjátok egyik blog se tart örökké. Tudom ez még csak a 31. fejezet volt, de egyre nehezebb az írás. Gondolom sokan vannak, akik át is érzik a helyzetem. Én igazából már tudom, hogy mi lesz a vége, de ezt nektek kell eldönteni, hogy mennyi részes legyen. Maximum 50 részt fogok írni, lehet, hogy még annyit se. Egyet tudok... ebben az évben be szeretném fejezni, de lehet, hogy ez sem fog menni. Majd meglátjuk. Addig is remélem olvassátok! :)