45. fejezet - nincs happy end a valóságban... (The End)

Fájó szívvel, vegyes érzelmekkel hoztam meg nektek az utolsó részt! :// remélem azért tetszeni fog ez is, ahogy a többi. Imádtalak titeket, de a búcsúzást és a könnyeket a végére! :D a komikra most nem válaszolok, mert komiba válaszoltam már. Jó olvasást! :*

*Amanda szemszöge*
-Szia Amanda! - köszönt lehajtott fejjel, miután kinyitottam az ajtót.
-Szia Harry! - köszöntem vissza aprót mosolyogva, mire felhajtotta a fejét. -Mi a francot ak...? - kérdeztem volna tovább, de egy csókkal félbeszakított De ekkor.... FELÉBREDTEM.

Otthon, a Holmes Chapel-i házban ébredtem fel, életem egy része csak álom volt. Nem jöttem össze Harryvel, sőt mi több 2 éve nem láttam. Hogy álmodhattam ilyet a legjobb barátommal? Gyorsan elhessegettem rossz gondolataimat, és felpattantam az ágyamból.
-Anyuuuuuu reggelit! - kiabáltam le.
-Mindjááárt viszem! - kiáltott vissza. Magamban egy apró mosollyal nyugtáztam, majd a fürdőszobába mentem. Ledobtam magamról a pizsamámat és beálltam a zuhany alá. Rengeteget gondolkodtam az álmomon... az első csók a medencében, az első együttlét, a viták... stb. Azt hiszem beleszerettem Harrybe.
-Itt a reggeli! - kiáltott anyu.
-Megyek, tedd le az asztalomra! - kiabáltam ki és gyorsan befejeztem a fürdést. Felöltöztem a mai ruhámba, sminkeltem, majd kimentem. Gyorsan megreggeliztem, hogy délelőtt el tudjak menni vásárolni, mert délután jön a tanárom.
-Anyu, én elmentem vásárolni. - jelentettem ki, miután levittem a tálcát.
-Oké, de vigyél kulcsot. - mondta anyu. Egy "rendben" kíséretében felkaptam a táskám és elindultam a plázába. Benéztem néhány ruhaboltba, vettem magamnak egy irtó cuki ruha összeállítást.

Utolsó utam a Starbucksba vezetett. Megittam egy forrócsokit, közben ettem egy kakaós csigát is. Egy jó darabig bent ültem és gondolkoztam. Ezt az álmot vajon mi válthatta ki? Az, hogy hiányzik Harry? Vagy az, hogy egyedül érzem magam? Köztudott, hogy nem vagyok egy kedvelt személyiség a korombeli fiatalok közt. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg.
-Hallo? - szóltam bele a telefonba, mert ismeretlen számot jelzett ki.
-Szia Amy, itt Hannah! - kiabált bele boldogan.
-Szia Hannah! Mi újság? - kérdeztem már kisebb lelkesedéssel.
-Semmi csak nagyon hiányzol. - szontyolodott el.
-Te is.. el kellene jönnöd ide, Holmes Chapelbe. - adtam egy remek ötletet.
-Majd este megbeszéljük, de nekem mennem kell. Majd hívj ha tudsz lécci. - kérte aranyos hangon.
-Oké, majd hívlak! - sóhajtottam feladóan.
-Rendben, szeretlek, szia! - köszönt és egyből kinyomta.
-Szia! - mondtam kissé mogorván, igazából magamnak. Zsebembe csúsztattam a mobilomat, majd kifizettem a rendelésem és mentem haza.
-Kicsim, mindjárt jön a tanárod! - mondta apu. A mai nap folyamán először megszólalt. Az úgy oké...
-Oks, addig felmegyek. - válaszoltam mosolyogva és a szobámba mentem. Kipakoltam a táskámból és a tükör elé álltam újdonsült ruhámmal. Mosolyogva méregettem magam a tükörbe, mert tetszett a ruha. Ekkor csengettek. Nem csalódtam, mikor kinyitottam és a tanárom állt előttem, Mr. Ostern. Töltöttem neki egy csésze kávét és nekiültünk a tanulásnak. Először a matekkal kezdtünk, amit egyáltalán nem értek. Mikor erre Mr. Ostern is rájött a történelemmel folytattuk. Kb. 1 óra múlva végeztünk nagyjából a tanulással és ő el is ment. Felmentem a szobámba.
-Amanda! - kiabált fel anyu az emeletre. Felkeltem az ágyból és elindultam a lépcsőn.
-Igen? - kérdeztem mikor leértem.
-Gyere ide! - nyújtotta ki a kezét apu, amit félve elfogadtam.
-Van egy meglepetésünk! - ujjongott anya, majd egy borítékot nyomott a kezembe.
-Mi van benne? - kérdeztem halkan.
-Nyisd ki és nézd meg! - mondta apu, én pedig kinyitottam. Nem hittem a szememnek... egy repülőjegy volt benne, ami Londonba szól és mellette még egy lakás címe és rengetek pénz átváltva fontba.
-Ez meg mit jelent? - csillogott a szemem.
-Hát mindig is ki akartál költözni Londonba, mi pedig vettünk neked egy házat és jegyet. Ez olyan... - kereste az ideillő szót anyu. - utó szülinapi ajándék. - mosolygott rám. Egyből a nyakukba ugrottam, majd felküldtek az emeletre pakolni, mert holnap indul a gép. Teljesen olyan volt, mint az álmomban. Aztán rájöttem, hogy ez nem csak hasonlít az álmomra... ez maga az álmom volt.. minden teljesen ugyanúgy történt, mint az álmomban. Az első csók a medencében, az első együttlét, a viták.. stb.

(akinek ez nem világos: Amanda megálmodta az egész történetet, amit eddig leírtam, majd meg is történt vele az egész, most pedig ott tartunk, ahol a felébredés előtt... tehát az innentől következő dolgokat már NEM álmodta! ~ szerk. megjegyzés)

*vissza a jelenbe*
Ellöktem magamtól Harryt, majd kezem az arcán csattant. Szerencse, hogy ma anyuék nem voltak itthon.
-Ne haragudj én... - kezdte, de most én szakítottam félbe.
-Te mi?! Idejössz és megcsókolsz? Szerinted ennyivel el van intézve? 2 hónapig szenvedtem miattad Harry Styles! 2 hónapig! Nézd meg mit műveltél velem! Drogozok, cigizek, bulikba járok... ezt mindet TE tetted velem! - kiáltottam, majd bőgni kezdtem, és a földre rogytam. Harry leült mellém és átölelt. Nem toltam el magamtól, ez hiányzott és most csak ez kellett.
-Én csak meg szerettem volna magyarázni. De szebb vagy, mint valaha és azt gondoltam tudom magam türtőztetni, ha a szemedbe nézek. Azt gondoltam kibírom, hogy ne csókoljalak meg. - mondta elhalló hangon.
-Nem érdekel a magyarázkodásod! - hajoltam el tőle. -Ennek örökre vége...
-Nem volt vége, még nincs vége! - idézett kedvenc filmünkből, a Szerelmünk Lapjaiból.

-De Harry... nincs happy end a valóságban! Nem érdekel a magyarázkodás! - jelentettem ki. 

-De én azért elmondom... - erősködött és tartott egy kis szünetet. Időt adott, hogy visszautasítsam, én még sem tettem, így folytatta. -Nem csaltalak meg.. nem feküdtem le Emmaval. Csak majdnem, de alkohol volt bennem, méghozzá nem kevés. Aztán amikor elmentél napokig a szobámba zárkózva sírtam. Igen, én Harry Styles egy lány miatt sírt. Bocsánat... nem EGY lány, hanem A lány miatt sírtam. Mert tudom, hogy te vagy az a bizonyos "nagy Ő". Mikor először megláttalak az óvodában már akkor tudtam, hogy te leszel az egyik barátnőm. - nevetett fel ironikusan. -De te nem csak egy barátnő voltál. Te voltál az életem. De nem mozdultam ki a szobából, mert nem lett volna értelme. Egy lányra sem tudtam ránézni, mert mindig te jutottál az eszembe. Louis győzködött, hogy jöjjek utánad. Először nem hallgattam rá. Először az eszemre hallgattam, ami azt mondta hagyjalak békén, mert ezt kérted. Aztán jött a szívem... igen, a szívem. Mert nekem is van... rá hallgattam, és persze Loura. Felültem a legelső gépre és utánad jöttem. Mert hiányoztál! - fordított magával szembe. Örömmel hallgattam végig monológját. A sorok között olvastam... Harry velem tervezi a jövőjét.
-De miért nem jöttél előbb? Tönkre tettem magam, így már nem szerethetsz! - mutattam végig magamon. Testemen már apróbb jelei voltak a drog használatának.
-De te még így is gyönyörű vagy! Nekem te így kellesz, mert szeretlek! Téged szerettelek életembe először, 3 évesen. Először barátként, aztán legjobb barátként, majd szerelemmel szerettelek. Most már viszont nem tudnám leélni nélküled az életem! - jelentette ki határozottan. Mosolyogva a nyakába ugrottam és hatalmas csókot leheltem ajkaira.
-Megbocsátok! Te vagy az én hercegem, bár nem vagy szőke. Te vagy az én Shrek-em, aki kiszabadított a toronyból, bár nem vagyok hercegnő, és bár nem nézel ki úgy, mint egy ógre. - mondtam nevetve.
-De igen, te vagy a hercegnőm. - ölelt át szorosan. Eltűnt belőlem minden gyűlölet, amit iránta éreztem. Rátaláltam az igaz szerelmemre, akivel egész életemet leéltem. Hiszen ti is tudjátok:
"Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed, hanem az, aki nélkül nem!"

A többit képzeljétek el ti. Nem akartam házasságot, gyerekeket írni, mert a legtöbb blognak úgy van vége. Én viszont nem akartam a szokásos blogok sorába beállni, mert különlegeset akartam nektek írni. Ne haragudjatok rám, de befejezést nem tudok jól írni. Tudom hülyén hangzik, én mégis elsírtam magam mikor ezt írtam. Bár gagyi befejezésnek, de sokat dolgoztam vele. Most írok utoljára erre a blogra... fáj is a szívem, mert rettentően fogtok nekem hiányozni. De örülök, hogy néhányan tiltakoztatok is a blog befejezése ellen :D Remélem tényleg nem utáltatok meg. Örömmel töltött el ebben a blogban a több, mint 4000 oldalmegjelenítés, a 7 rendszeres olvasó, és a rendszeres kommentek. Ez mind hiányozni fog, de legjobban TI fogtok hiányozni. Az fog még hiányozni, hogy olvassam a komikat, amiket TI írtatok NEKEM. Imádlak titeket! <3 csak kérlek ne felejtsetek el engem és legyetek jók! :D hiányozni fogtok! :*
UI.: ez egy kicsit hosszúra sikerült búcsúzónak, de remélem nem baj. Na... voltak emberek, akik olvasták, de egyszer sem komiztak. Szeretném, ha ehhez az utolsó részhez mindenki, aki olvasta komizna egyszer. Legalább tudnám, hogy nem utáltatok meg nagyon :) na puszi :**